2009. február 26., csütörtök

Ez meg üdítő

Azaz fény az éjszakában

Étrend
Kutatások szerint azokon a területeken, ahol nagyobb számban fordul elő az SM, az étrend gazdag állati zsiradékban, telített zsírsavakban. Különösen szembetűnő, hogy Norvégia szárazföldi területein több az SM-beteg, mint a tengerparton. Az utóbbi övezetben élők kevesebb állati és tejterméket vesznek magukhoz, viszont sokkal több tengeri halat fogyasztanak. Érdekes az is, hogy Japánban igen kis számban fordul elő ez a betegség, ugyanakkor tudjuk, hogy a hagyományos japán konyhának fontos alkotórészei a tenger gyümölcsei, a különféle magvak és a szója. Ezekben az ételekben sok a többszörösen telítetlen zsírsav, így az omega-3 zsírsavak. Az utóbbiak hiánya összefüggésbe hozható a mielinhüvely károsodásával. Mindebből nyilvánvaló, hogy az SM betegeknek érdemes magukhoz venni omega-3 zsírsavakban gazdag táplálékot, továbbá kiegészíteni azt az omega-6 zsírsavakban ugyancsak bővelkedő lenmagolajjal.

Dr. Roy Swank oregoni orvosprofesszor nevéhez fűződik a speciális SM-diéta kidolgozása és alkalmazása. Eszerint a beteg korlátozza a telített zsír bevitelét max. napi 10 grammra, fogyasszon naponta 40-50 g többszörösen telítetlen olajat (tilos viszont a margarin, a növényi zsiradék és a hidrogénezett olajok), egyen mindennap egy evőkanálnyi tőkehalmájolajat, fogyasszon hetente legalább 3 alkalommal tengeri halat, és más forrásokból is gondoskodjon a fehérjebevitelről (hüvelyesek, gabonafélék, zöldség révén). A bevitt telítetlen zsírsavak hatására az immunrendszer az SM betegek szempontjából kedvező módon működik: az immunválasz úgy módosul, hogy eközben nem jelentkeznek azok a káros mellékhatások, amelyek az immunrendszer működését elnyomó (immunszuppresszor) hatású gyógyszereknél lépnek fel.

Nincs rá klinikai bizonyíték, hogy a gyakori táplálékallergénként ismert glutén és tej fogyasztását is érdemes lenne korlátozni. Ennek ellenére tapasztalatok szerint használ a beteg egészségének, ha sikerül étrendjéből kiiktatni az allergéneket.

A megfelelő étrend kialakításakor azt is célszerű figyelembe venni, hogy az SM-betegek nagy részénél valamilyen felszívódási zavar is fennáll. Ha ezekről tud a beteg, könnyebb megakadályozni a hiányállapotok kialakulását.

Az ezedeti cikk jóval hosszabb. Itt olvastam:

http://www.diagnozis.eu/index.php?option=com_content&task=view&id=175&Itemid=27

Mintha Seignalet-t olvasnám. Bár ez nem meglepő, hiszen diétája kidolgozásakor többek között Swankot is alapul vette. Köszönet Kürti Gábor természetgyógyásznak, aki megosztotta ezt velünk.

2 megjegyzés:

Great írta...

igen ez igaz.anyukam vajat ugyan eszik,de azt is ghi(tisztitott vaj) formajaban.es valoban nem tudja a tejetermekeket megemeszteni,leginkabb a sajtot es a tejet. a savanyitottakat jobban.

Bibe írta...

Hát igen. Gondolom nem véletlen, hogy először a babáknak is csak a savanyított tejtermékeket ajánlják és csak utána a tejet és a vajat.