Nem, nem vagyok lusta, csak éppen most más éppen fontosabb dolgokkal vagyok elfoglalva. Rengeteg recept várakozik és mire eljutok addig, hogy ide bejegyezzem valószínűleg a felére sem fogok emlékezni, vagy elgalábbis nem pontosan.
Már vagy egy hete azon vagyok, hogy feltöltöm az elemeket a fényképezőgéphez, de az is mindig elmarad. Jelzem azt sem tudom hol van az elemtöltő, mert a húsvéti családlátogatásos pesti út óta még nem sikerült kipakolnom...
Előtte párom elvolt Franciaországban turnézni a
zenekarral. Majd egy hetet volt távol. Mióta ismerjük egymást két napnál hosszabb időre
(azt is csak egyszer) még nem váltunk el egymástól. Féltem egy kicsit, vagyis pontosabban fogalmazva féltettem. Lehet nevetségesen hangzik, de izgultam vajon mit fog enni. Sürögtem-forogtam is a konyhában rendesen az indulás napján. Megsütöttem egy adag
(azaz 16 darab) meggyes-diós muffint és csináltam aszaltgyümölcs golyócskákak lenmagbundában. Vicces, hogy édességeket gyártottam, de tudom milyen, főleg ha utazik. És volt még ott étcsokoládé, mézes szezámszelet, friss gyümölcsök és zöldségek, no meg főtt tojás. Tudom, tudom, a főtt tojás nem ajánlott... Természetesen elcsomagolásra került a rizsfőző úgy másfél kiló rizs kiséretében és egy fél üveg hideg sajtolású olivaolaj, valamint finomítatlan só és barnacukor. Szerencsére útközben megpihentek egy kicsit apósoméknál Franche-Comtéban és újratankolt, Bordeauxban meg már volt ideje és lehetősége bevásárolni. Teljesen fölösleges volt izgulni.
És mi a pláne? Egy jókora szatyornyi sajtot hozott nekem ajándékba. Nem tudom hogy képes rá, főleg francia lévén, hogy ő nem eszik sajtot és nekiáll nekem válogatni. Ráadásul ugyanaz a kedvenc sajtunk: Comte. Rendkívül büszke vagyok Rá!
Szóval mint mondtam izgalmam az étrendjét illetően alaptalannak bizonyult. Viszont Emil
(a nagyobbik fiam) nehezen viselte apja távollétét. Jött ugyan Nagyi és Gabi a hugom is. Így nem is tűnt annyira fel, hogy Apa ennyire hiányzik. Ámde mindketten hazamentek vasárnap délután és párom hétfőn délutánra volt várható. Én már egész vasárnap éreztem, hogy lóg valami a levegőven. Kiscsibém egész nap szontyoli volt, lebiggyesztett ajkakkal reagált mindenre. Hát meg is jött a vihar. Anyukám és hugom távozása után az ölemben üldögélt és én kissé melegnek éreztem. Lázmérőztünk. 38,6. Nem a világ vége, ettől sokkal magasabb láza szokott lenni általában, amikor beteg. Azért adtam lázcsillapítót lefekvés előtt. A kicsi kivételesen nem ébredt föl éjszaka, egy hete először. Nyöszörgést hallottam a gyerekszobából, bementem hát megnézni mi lehet. Emil rángatózott tetőtől talpig, mintha vacogna és nagyon melegnek éreztem. Általában könnyen pánikba esem
(mióta anya vagyok), de most tudtam ezt nem tehetem. Egyedül vagyok. Kiemeltem az ágyból, lázat mértünk, 39,1. Még mindig messze nem annyi, mint amiket tud produkálni. De annak ellenére, hogy ilyen még nem fordult elő, tudtam, lázgörccsel állunk szemben. Nem volt időm utánanézni mi a teendő. Cselekednem kellett és gyorsan. Kapott egy antipiretikus végbélkúpot és ringattam, nyugtattam, közben beszéltem hozzá, beszélgettem vele. Szerencsére teljesen magánál volt és a görcs is alábbhagyott, majd elmúlt. Ivott egy kicsit és visszafektettem az ágyába. Az ijedségtől zokogtam vagy fél órát. Eldöntöttem nem alszom, vigyázok Rá. Hajnal 2 magasságában nem bírtam tovább, de képetlen voltam magára hagyni. Befeküdtem hát mellé és együtt aludtunk. Barnabé egész éjjel meg sem moccant. Mintha tudta volna, hogy Emilnek azon az éjjelen nagyon nagy szüksége van rám. Reggel még mindig lázas volt, 38,9. Kapott megint lázcsillapítót és mentünk a dokihoz. Hihetetlenül jól viselkedett, türelmes volt és szófogadó: egy angyal. Késésben volt a dokinéni, pedig időpontra mentünk. Akárhogy vizsgálta is a gyereket, semmit sem talált. Lázat mért és mivel még mindig nem ment lejebb, jött a szuri. Még csecsemőnek sem láttam így sírni szuritól, a szívem szakadt belé. De a kis Hős hamar megnyugodott. Hazajöttünk, nagyot aludt és a láza is lement.
Délután pedig Apa is hazajött...
