Elköltöztünk

Gondoltam mostmàr publikussá teszem ezt az információt... annál is inkább, mert még engem is megdöbbent mennyire keveset írok ide.

Elég húzós volt a tavalyi tanévben a meló. Nagyon szerettem, de leszívta energiáimat. Mindamellett nem voltam túlfizetve sem. H1es kategória, félàllàs. Júniusban pedig eldöntöttük, amin már évek óta agyaltunk, hogy elköltözünk. Ennek több oka van, amelyeket most nem is szeretnék részletezni, mindenesetre a hazai infókat hallva egyáltalán nem bántuk meg a döntést, még ha rendesen el is voltunk/vagyunk veszve itt az adminisztráció útvesztőiben. Persze erre fel is voltam azért valamennyire készülve, de nem gondoltam volna, hogy 100%ban igaz a férjem által hangoztatott jellemzése az itteni életfilozófiànak: Lassan délelőtt, nem tùl gyorsan délutàn.

Így aztán egész nyáron dobozoltunk. Bedobozoltuk eddigi életünket és felpakoltuk a padlásra. Becsomagoltunk 4 bőröndbe, 3 kézipoggyászba (a negyedik a basszusgitár volt) és útra keltünk. No szó, ami szó, új otthonunk Réunion szigete. Már az adminisztrációs herce-hurca is a vége felé közeledik. Ràadàsul sikerült karàcsonyra beszereznünk egy fenyőnek mondható fát. A gyerekek ugyan rettenetesen vàrtàk a havat és a hóember építést, de kisebbikkel sikerült megegyeznem egy homokemberben és nagyobbikkal pedig kidíszítettük a házat az ő remekműveivel. Es persze rendkívül élvezik a tengerpartozàst.

Szó, ami szó továbbra sem hiszem, hogy hatalmas gyakorisággal tudnék jelentkezni, de majd igyekszem. Ugyanakkor  az alapanyagok is másak, legalábbis zöldség és gyümölcs téren. Ami nekem itt olcsó, az horribilisen drága lehet otthon, ha egyáltalán kapható. Majd igyekszem mindig valamely otthon kaphatóhoz hasonlítani az ízét.